Rólam
Palkovics Beáta vagyok, párkapcsolati tanácsadó, coach, a Segítség, szülők lettünk! közösség alapítója.
A Beáta név jelentése, boldog, boldogságot hozó. Nomen est omen – az egész eddigi életemet azzal töltöttem (gyerekkoromban ösztönösen, később tudatosan is), hogy harmóniát hozzak a saját és a hozzám kapcsolódó emberek életébe. Amióta coachinggal foglalkozom, sokkal szenvedélyesebben élek. Ez a hivatásom, ez tesz teljessé.
Kamaszkorom óta áll érdeklődésem középpontjában az emberi lélek és a tudatosság kapcsolata.
Pedagógia-pszichológia szakos középiskolában végeztem, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem Irodalomelmélet diplomát. Korábbi kutatásaimban a kortárs magyar irodalomban egyre inkább megerősödő identitásválság jelenségét vizsgáltam több aspektusból.
Azt tapasztalom, az identitáskeresés minden ember életének természetes velejárója. Bizonyos életszakaszokban, különösen jelentős változásoknál, például a szülőkről való leválás-társkeresés és a gyerekek születése – kisgyerekes szülői lét időszakában, ennek kiemelt szerepe van. A férjemhez vezető utam és a kislányunk születése új dimenziót nyitott meg az életemben, így ezen inspirációk alapján főleg párkereső egyedülállók és kisgyerekes szülők kísérésével foglalkozom.
Amikor velem szemben ülsz, csak rád figyelek, és minden tudásomat és tapasztalatomat arra használom, hogy támogassalak, és a közös munkánk során megtaláld a saját utadat.
Szakmai képzések
Szex és intimitás – Medock Párkapcsolati Akadémia, vezetők: Dr. Valló Ágnes, Allison Anna
Szükségletek a párkapcsolatban – Medock Párkapcsolati Akadémia, vezető: Dr. Valló Ágnes
Párkapcsolati és házassági tanácsadó – Medock Párkapcsolati Akadémia, vezetők: Dr. Valló Ágnes és Dr. Szilágyi Zoltán
Life coaching – Vintage Akadémia, vezetők: Besnyi Erika, Gyuricza Anikó, Pál Adrienn, Mogyoróssy Szabolcs
Magyar nyelv és irodalom mesterszakos bölcsész, Irodalomelmélet specializáció – Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, témavezetők: Dr. Horváth Kornélia, Dr. Thimár Attila
A saját terápiás történetem
A csoportban a legutóbbi bejegyzésem alatt elindult egy párbeszéd a segítő szakemberekről. Ennek kapcsán ígértem összefoglalókat többféle aspektusból. Hozok bőven objektív szempontokat is később, legelőször azonban elmesélem a saját történetemet. Mert így látom hitelesnek.
20 éves voltam, egyetemre jártam, amikor a téli vizsgaidőszak környékén azt vettem észre, hogy valami nem stimmel. Először is az egyik hosszú nap végén előadás közben nem kaptam levegőt, halálfélelmem volt. Az egyik barátnőm mentőt hívott, akik azt mondták, ez bizony pánikroham. Elmúlt, nem foglalkoztam vele.
Aztán azzal folytatódott, hogy nem tudtam rendesen aludni. Akkor a háziorvosomtól kaptam egy pszichiáter elérhetőségét, de nem volt szimpatikus, hogy egyből a recepttömböt vette elő. Nem váltottam ki, amit felírt, és nem mentem hozzá többet. Közben a barátaimat kérdeztem meg, tudnak-e pszichológust ajánlani, szerencsére az egyikük tudott.
Megkérdezte a saját terapeutáját, hogy tud-e valakit nekem az alapján, amit mesélt rólam és a tüneteimről. Ezután nyár lett, és minden szép volt, egyébként is nagy halasztgató voltam akkoriban. 1 évig lapult a telefonomban annak a pszichológusnak a száma, akivel való közös munka során megváltozott az életem.
A legjobb döntés volt, hogy végül felhívtam. Először másfél-két évig dolgoztunk együtt. Segített feldolgozni a szakítást, ami után felkerestem, a terápia során megfogalmaztam, mire vágyom a magánéletemben, és elkezdtem haladni előre. Közben megismertem a férfit, aki azóta már a férjem. Mivel rendbe tettem azt, amivel akkor dolgom volt, lezártuk a folyamatot. Abban maradtunk, hogy akkor jövök újra, amikor anya leszek, hiszen az egy hatalmas változás, és biztosan lesz dolgom vele.
Nem így lett. 2 évvel később a nagypapám szervezetében daganatot találtak, 1 hónap alatt elment. Őt követte a nagymamám, akinek az elvesztésétől a legjobban rettegtem egész életemben. Kerestem egy pszichológust újra, hogy támogasson a gyászfeldolgozásban. A korábban bevált terapeutám éppen babázott, szüneteltette a praxisát. Nem vált be az új. Azt éreztem, feleslegesen fizetek. Nem volt meg a kölcsönös szimpátia. Hittem a tudásában, mert jó referenciái voltak, de nem találtuk a közös hangot. Ő nem ismerte ezt fel, én először vártam, hátha jobb lesz, nem lett, elköszöntünk.
Közben utáltam a munkámat, és szerettem volna megtalálni a hivatásomat, valami olyat, ahol kiteljesedhetek, amivel kicsit jobbá tudom tenni a világot. Karriercoach-hoz fordultam, akit teljesen véletlenül találtam meg egy újságcikkben, később én is készítettem vele interjút. Tetszett, hogy jól menedzseli magát, kiderült az is, hogy van némi köze a szülővárosomhoz, ami bizalmat ébresztett bennem. Miközben a folyamat zajlott, kiderült, hogy babát várunk. A üléseket lezártuk, a kapcsolat megmaradt.
Megszületett Borka. Három hónapos volt, amikor úgy éreztem, valami nem oké. Hogy állandóan ideges vagyok, hogy kimerítő a nemalvás, hogy nem találom magam ebben az új helyzetben. Így újra megkerestem a pszichológust, akinél először voltam. Még aznap eljött hozzánk, három órát sétáltunk a kispesti őszben. Sosem felejtem el. Újabb egy-másfél év intenzív közös munka következett. Dolgoztam a durva normatív krízissel, amiről azt hittem, a legelső az életemben, az elvárásaimmal, a bennem élő gyerek dühével és hasonlókkal. Eleinte Borka is jött velem hordozóban, ami elég kemény kilépés volt a komfortzónámból.
Most megint találkozunk havonta egyszer, online. Apukám betegsége és a kisbabás kor vége körül bőven van dolgom magammal.
Ma már azt gondolom, nem kellett volna megvárnom az első testi tüneteket a legelején. Úgy gondolom, érdemes a lelki egészségünket is preventíven kezelni, és időnként ránézni, hogy mi van bennünk.
Neked van saját történeted?
Ha még nem indult el, hogy kezdenéd?
Anyamagány
Képzeld el, nemrég a Segítség, szülők lettünk! csoportban kaptam egy olyan kommentet, hogy közhelyes dolgokat beszélek, és egyébként is könnyű nekem a tökéletes életemmel.
Először nyilván megállt bennem az ütő. Másodszor elgondolkodtam, hogy vajon mitől gondolhatja valaki ezt rólam, amikor igyekszem őszintén beszélni a nehézségeimről. Persze rögtön ezután eszembe jutott, hogy a véleménye nem rólam szól.
Viszont azóta megint sokszor gondolok a kezdetekre.
Amikor az volt az egyetlen kikapcsolódásom, hogy ködös délelőttökön másfél órán keresztül toltam a babakocsit tök egyedül a kis utcákon át. Örültem neki, hogy levegőn vagyok, és a kislányom végre alszik, ha már éjszaka nem teszi. Zombi üzemmódban sétáltam, és egyáltalán nem vártam a percet, amikor újra felébred, és fel kell mennem vele a lakásba megint egyedül, hogy megetessem. Örökkévalóságnak tűnt, míg a férjem este végre hazaért, és volt kihez szólnom újra. Oké, közben azért beszéltem a babámhoz, de őrülten hiányzott a felnőtt társaság.
Nem mentem sehova, mert görcsösen ragaszkodtam az alvásidőkhöz, és törvényszerűen valamennyi jó kis program akkor volt, amikor az én gyerekem aludt (volna).
Az állandó parázásom rányomta a bélyegét a párkapcsolatunkra is. A férjem, amikor hazaért egy igazi (tud valaki valami jó szinonímát az idegbetegre?)-et kapott vissza. Úgy éreztem, hogy nem ért meg, ő meg azt látta, hogy feleslegesen rágom magam a semmin. Elég nagy szakadék volt köztünk.
És hogy mit csináltam azután? Pont azt, amiről neked beszélek folyton. Az oldalamon, a csoportomban, a sztorijaimban.
Mentem, és segítséget kértem. Elkezdtem időt fordítani saját magamra. Meg a kapcsolatunkra.
És a segítő szakember, akit választottam, megerősített egy csomó mindenben, rávilágított dolgokra, megtanultam türelmesebbnek lenni és hibázni.
Ráadásul rendkívül kimozdított a komfortzónámból, mert a lányom alvásidejében kellett utaznom hozzá. Az volt az egyetlen szabad időpont. Mivel nem volt kire bíznom, vittem őt is magammal. Fejlődni akartam. És működött. Elkezdett minden jobb lenni.
Újraalkottam a magamhoz és a férjemhez való viszonyomat.
Nincs varázsütés, sem tuti recept. Csak olyan dolgokat mondok, amik tényleg működnek.
Ha úgy érzed, hogy vége, nem vársz tovább arra, hogy ez az életed majd magától megjavul, tudod hol találsz.
Téged mi tart vissza attól, hogy időt és pénzt fektess saját magadba?
A saját önismereti utam
Saját önismereti utamon összesen 10 év egyéni terápiás folyamatot, coachingüléseket, csoportos meseterápiás folyamatokat tudhatok magam mögött. Ezekből az évekből a legtöbbet Csobó-Bozzay Annának köszönhetem, aki az egyik leginspirálóbb szakember, akit ismerek. Mellette rövid ideig Kovács Dénes és Varga Judit – Szeretem a hétfőt kísértek utamon.
Hálás vagyok a származási családomért, mert arra késztettek, hogy minden egyes elakadásomnál menjek tovább. Sokat köszönhetek még a férjemnek, a kislányomnak, a barátaimnak, és a könyveimnek, mert minden nap tanítanak nekem valamit.
Elengedhetetlennek tartom, hogy folyamatosan képezzem magam, tagja vagyok szakmai közösségeknek, rendszeresen járok szupervízióra, és életem két fontos területét – a szövegek szeretetét és az önismeretet hamarosan Biblioterápia képzés keretein belül kapcsolom össze azért, hogy még több eszközzel tudjalak támogatni téged.
Vízióm, hogy minden párkereső fiatal vagy éppen kisgyermekes szülő érezze, hogy támogatják, és nincs egyedül azzal a krízissel, amiben éppen van.
A legjobban azt élvezem a munkámban, hogy az ügyfeleim az ülések végén felszabadultan távoznak tőlem. Legutóbb Merci például azt mondta: „Bea, amikor innen kimegyek, úgy érzem, hogy szárnyalok. Sokkal szebb olyankor a világ.”